Nyilvánvalóan a DK-s Niedermüller Péter az összellenzék közös polgármesterjelöltje a legesélyesebb a kerületbe. Ő nagy reményekkel száll szembe a Fidesz helyi helytartójával, Vattamány Zsolttal. Niedermüller indulásától érthetően összerezzent a helyi Fidesz, így akcióba is lendültek.
Először a volt MSZP-s Hunvald György döntött úgy, hogy bejelenti az indulását “függetlenként”, rontva ezzel a közös jelölt sanszát a győzelemre.
Legutóbbi információink szerint az ex LMP-s Moldován György is ringbe száll (az előválasztást is bojkottáló Puzsér támogatásával), akinek egyébként már jól ismerjük korábbi politikai múltját:
– A 2018-as választáson ráindult az esélyes DK-s Oláh Lajosra, aki szerencsére még így is megtudta nyerni a körzetet, ezzel elvéve az Orbán család háziügyvédjétől, Bajkai Istvántól a képviselői helyet.
– Moldován volt annak az “etikai” bizottságnak az elnöke, amelyik eltiltotta a politizálástól az LMP két legismertebb politikusát, Széll Bernadettet és Hadházy Ákost, mert azok visszaléptek volna az ellenzék javára, hogy megakadályozták a Fidesz újabb kétharmadát
– Most pedig mit ad Isten, elindul “független” polgármester jelöltként.
Ez az ember a Fidesz szekerét tolja!
A hozzá hasonlóknak semmi sem szent, képesek bevetni akármit, hogy a hatalmukat megtartsák.
Nekünk, felelős választóknak az a feladatunk, hogy ne dőljünk be ezeknek az álfüggetlen jelölteknek, és a közös ellenzéki jelölteket támogassuk szavazatunkkal október 13-án.
Mindenkit arra szeretnék kérni kivételesen, hogy a lehető legtöbb helyen ossza meg ezt a cikket, rámutatva az álellenzéki jelöltek veszélyére.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.