A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propaganda-hadjáratát...
Cserháti Pétert, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatóját április 12-én menesztette Kásler Miklós. Döntését azzal indokolta, hogy a járványügyi veszélyhelyzetben a főigazgató nem...
Az RTL Klubon futó Cápák között műsorvezetője, a 24 óra után eltűnő (azóta el is tűnt) Instagram történetében üzent Kövér Lászlónak, majd megosztott egy bejegyzést a...
Lapunk kérdésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter optimista, bizakodó választ adott a következő 2-3 év nagy nemzetközi eseményeit illetően. A nagyobb, hazánkban idén...
A Pénzügyminisztérium által benyújtott, a koronavírus-járvány gazdasági hatásait adóintézkedésekkel mérséklő törvényjavaslat szinte minden gazdasági szereplőt érint – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a...
Gálvölgyi János humorista és művész nem hagyta abba. Mi pedig könnyesre röhögtük magunkat rajta. Ezekben a napokban amikor mindenki aggódik és...
A 444-nek szólalt meg egy megyei kórházban dolgozó tüdőgyógyász és a portálnak elmondta, úgy lett valójában maszkjuk a nővéreknek, hogy a kórház rendelt magának....
Korózs Lajos, a népjóléti bizottság elnöke keddre beszámolóra hívta Kásler minisztert és Müller Cecíliát is – többek között az aktuális ágyszám felszabadítások,...
Hangsúlyozták: továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére. Orbán Viktor szerda este jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés új...
Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón kifejtette, hogy a járványügyi védekezés első fázisának a végére értünk, a legfontosabb teendő az egészségügyi rendszer...