Orbán Viktor 2004-ben még arról beszélt, hogy csak gyenge emberek akarhatnak gyenge forintot. 2008-ban pedig az akkori miniszterelnököt hibáztatta a forint gyengüléséért,...
A Jobbikból, majd a Mi Hazánkból is kiugrott független képviselő, aki minden fontos ügyben a kormánypártokkal szokott szavazni, kedden megtámadta a Kúriánál...
Nem lehet elindítani a programot, amíg a civileknek szánt támogatások elosztásáért felelős szervezet nincs kiválasztva – derül ki a norvég külügyminisztérium sajtóosztályának...
Nagy-Britanniában 140 ezren kértek letelepedési kérelmet. A kérvényeket brit idő szerint szerda éjfélig lehetett benyújtani a bevándorlási és vízumügyi osztályához, elsősorban az...
Augusztus végén indított csődeljárást a Nyíregyházi Törvényszék Bourgogne Gastronomie Kft., vagyis a Kisvárdán állami hitelből felhúzott és két évvel ezelőtt átadott éticsiga-feldolgozó...
A Magyar Narancsban publikált nyílt levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz Kardos József, a Fidesz 37 alapítójának egyike a párt 33. születésnapján....
Ugyan az Elk*rtuk című, 2006 őszének eseményeit fikciós történetbe ültető Gyurcsány Dobrev-film tervezett gyártási költsége 800 millió forint volt, a jelek szerint ennél végül...
Negyedéves, oltott, tanárszakos hallgatóknak is állást kínált több tankerületi központ is januári kezdéssel – hangzott el az RTL Klub Híradójában. Az Emberi Erőforrások...
Ahogy korábban beszámoltunk róla: a jövő héten a lengyel kormány új antiinflációs programot jelent be, amelynek egyik fő eleme az üzemanyagok áfájának csökkentése lesz. ...
Egy, a BMC Psychology folyóiratban tavaly novemberben megjelent tanulmány szerint azok az emberek, akik megszállottan figyelik a gazdagok és hírességek életét, alacsonyabb pontszámú eredményt...