A Demokratikus Koalíció EP-képviselője szerint abból, hogy Semjén Zsolt benyújtotta a különleges jogkörökről szóló törvényjavaslatát, az látszik: az ellenzéknek igaza volt, mikor...
A veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járványügyi válsághelyzet bevezetését, illetve a költségvetést vitatta meg a kormány hétfői és szerdai ülésén, köszönt be Gulyás...
Semján szerette volna, ha Magyarországon nem lehet nemet változtatni. Semjén Zsolt március végén nyújtotta be azt a salátatörvényét, amely többek között ellehetetleníti a nemváltoztatást....
Orbán épp a nagy megmentő szerepében tetszeleg, kihasználva, hogy valami még ismeretlen oknál fogva Kelet-Európát megkímélte a vírus, de már a következő...
Miközben az egész ország Trianon 100. évfordulójára készül, és a fideszesek minden korábbinál nemzetibbnek és hazaszeretőbbnek próbálják beállítani magukat, érdemes felidézni az...
Szerdára virradóra közzé tették a CRCB (Corruption Research Center Budapest) legfrissebb jelentését, ami az állami közbeszerzéseket vizsgálta 2005 januárjától 2020 április végéig. Irdatlan mennyiségű...
Csütörtöktől új közéleti hetilap jelenik meg Magyarországon Jelen címmel. A tulajdonosok a 168 óra eggyel ezelőtti lapvezető szerkesztői hármasa, Tóth Ákos, Krajczár Gyula és...
Teljesen nyilvánvaló, hogy az egészségügy kikerült Kásler Miklós irányítása alól, az államszervezés elveiről pedig mindent elmond az a militarizálás, hogy a belügyminiszter...
Talán Szalay Kornél Géza, a XV. kerület fideszes képviselője sem gondolta, hogy kordokumentumnak beillő tartalmat alkot, amikor egy olyan videót dobott ki...
Még a Fidesz szavazóinak is csak egy kisebb része ért egyet a veszélyhelyzet idején meghozott vitatható kormányzati intézkedésekkel – ez derül ki...