Az egyes országok statisztikai hivatalai megkezdték az első negyedéves előzetes GDP-adatok közzétételét, ebből pedig már nagyjából látni lehet, hogy milyen hatása volt...
Lapunk kérdésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter optimista, bizakodó választ adott a következő 2-3 év nagy nemzetközi eseményeit illetően. A nagyobb, hazánkban idén...
A Pénzügyminisztérium által benyújtott, a koronavírus-járvány gazdasági hatásait adóintézkedésekkel mérséklő törvényjavaslat szinte minden gazdasági szereplőt érint – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a...
Gálvölgyi János humorista és művész nem hagyta abba. Mi pedig könnyesre röhögtük magunkat rajta. Ezekben a napokban amikor mindenki aggódik és...
A 444-nek szólalt meg egy megyei kórházban dolgozó tüdőgyógyász és a portálnak elmondta, úgy lett valójában maszkjuk a nővéreknek, hogy a kórház rendelt magának....
Korózs Lajos, a népjóléti bizottság elnöke keddre beszámolóra hívta Kásler minisztert és Müller Cecíliát is – többek között az aktuális ágyszám felszabadítások,...
Hangsúlyozták: továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére. Orbán Viktor szerda este jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés új...
Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón kifejtette, hogy a járványügyi védekezés első fázisának a végére értünk, a legfontosabb teendő az egészségügyi rendszer...
Levélben értesítette az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a nagyobb egyetemeket, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva megnyirbálja a költségvetésüket. Miközben a héten...
Élénk a kisgépes forgalom Magyarország fölött, áprilisban több napon is meghaladta a nem ellenőrzött légtérben közlekedő gépek száma az előző évit –...