Tavaly alapította meg a kormány a Magyarságkutató Intézetet, mely nevéből eredően a magyarok múltját, eredetét hivatott felderíteni. A tervek szerint ezt idén 844,7...
Közel negyven éve működik megfelelően az a rendszer, amit most a Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat teljesen átalakítana. A nyolcvanas évek óta az...
Pénteken jogerősen is elítélte a Fővárosi Törvényszék Pintér Gábort, a Fidesz XV. kerületi polgármester-jelöltjét, becsületsértés miatt. Másodfokon is jóváhagyta a bíróság az...
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Fidesz nem szeret gyengének mutatkozni a hazai sajtó előtt. Minden lépésüket úgy próbálják bemutatni, mintha...
Még egy hete sincs, hogy a Magyar Közlönyben megjelent az az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet, mely szerint a Rogán Antal...
A dohánykereskedelem átalakítását tűzte ki célként maga elé a kormány még 2012-ben. Akkor született meg a trafiktörvény, aminek egyik változata érdekes módon Lázár...
Legtöbbször igen érdekes kontrasztot ad, ha egy politikus 10-20 évvel korábbi interjúját hasonlítjuk össze azzal, amit ma mond és tesz. Ebben az összehasonlításban...
Minden korábbinál fontosabbá vált, hogy mindenki részt vegyen az előválasztáson. Miközben hatalmas érdeklődés mellett megkezdődött a budapesti előválasztás, és a legóvatosabb...
Rendkívül alattomos csapdát eszelt ki Orbán Viktor az egyik legnagyobb pártbéli vetélytársa számára. Lázár Jánost már régóta Orbán jövőbeni kihívójaként emlegetik a...
Az Uniós Csalás Elleni Hivatala a miniszterelnök vejének Elios-ügye után újabb ügyben marasztalta el a Fideszt. Régóta tudni, hogy a Farkas...