Harangozó Tamás felszólította a kormányt, legalább 30 százalékkal emelje a rendvédelmi dolgozók bérét, csökkentse terheiket, különben holnapra nem lesz, aki a rendőri...
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) a törvényben meghatározott határidőnél valamivel korábban nyilvánosságra hozta a tavalyra vonatkozó beszámolóját a Puskás Akadémia honlapján...
Még emeltek is a korábbi bérén. Utoljára 2016-ban lehetett tudni, hogy az MTVA vezérigazgatói mennyit keresnek, az akkor bruttó 2 millió forint volt havonta....
A hódmezővásárhelyi kórházról mondott csúnyákat. Jogerősen elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Pétert kedden a hódmezővásárhelyi kórházra tett kijelentései miatt – tájékoztatta az intézmény főigazgatója az...
Czeglédi Zoltán politikai elemző Facebook oldalán akadtunk rá a következő bejegyzésre, amellyel ép ésszel nem nagyon lehet vitatkozni. Kíváncsian várjuk, vajon egy...
Az Országházban ma konferenciával emlékeztek a bírói függetlenséget szentesítő 1869-es törvényre, az évfordulón pedig beszédet mondott Kövér László házelnök is. A fideszes...
Húszmillió forintos költségvetési csalás miatt ítélték el jogerősen egy parlamenten kívüli párt elnökét – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-t. ...
Összesen 250 millió forintot küld a Miniszterelnökség egy torontói Magyar Diaszpóra Missziós Központ létrehozását segítve, a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül – vette...
Nemcsak társadalmi vita nélkül, de szinte minden szabályt mellőzve épülhet Budapesten, a Kossuth Lajos térre nyíló Alkotmány utcában a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye, avagy árka...
Rablópártok címmel riportfilmet készített Gulyás Márton politikai aktivista és stábja a milliárdos támogatásokat elnyelő, de ritkán felelősségre vont magyarországi kamupártokról. Egyikük a...