Kovács Zoltán a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár visszautasította azokat a vádakat, melyek nemrég jelentek meg az EUobserver oldalán. A cikk azzal foglalkozott, hogy...
Sikerült megkötni a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi, Kelebiáig tartó szakaszának tervezéséről és kivitelezéséről szóló szerződést, közölte Mészáros Lőrinc tőzsdei cége – közölte a 444.hu....
Szerdán döntöttek arról a képviselők a Parlamentben, hogy tárgysorozatba vegyék-e azt a törvényjavaslatot, ami a Város Mindenkié civil szervezet és az Utcajogász...
Az MSZP hívta fel arra a figyelmet, hogy a kormány egyik legújabb salátatörvénye épp azokat sújtja, akik a legjobban rászorulnának a segítségre. ...
A kormány a 2020/21-es tanévtől kivezetné a magántanulói jogviszonyt, helyette az érintettek a jövőben egyéni tanrendet kérhetnek, áll az Emmi szerdai közleményében, amelyben a...
Mi is írtunk már róla, hogy az EP választások után felgyorsultak az események az Emberi Erőforrások Minisztériumánál. Minimálisan azt várják az minisztériumban...
Most az EPP vizsgálóbizottságát akarja lóvá tenni. Mióta elvesztette Európában az EP-választást, Orbán mindent megpróbál megtenni azért, hogy a Fidesz az...
Orbán Viktor miniszterelnök összevont adóalapja tavaly 21 314 621 forint volt, ennek a 15 százalékát vitte el az adó, vagyis a kormányfő...
“Megszületett már az a kormányzati döntés, hogy felépül egy, a zsidó közösség tagjainak sportolási lehetőségeit gazdagító zsidó sportközpont,” jelentette be Deutsch Tamás...
Közbeszerzéseknek hála működésének legnagyobb árbevételét sikerült elkönyvelnie a Rogán Antal helikoptereztetéséről is ismerté vált társaságnak tavaly, írja a Privátbankár. A miniszterelnök...