Az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat regisztrált eseményeinek száma átlépte a kétezret. Magyarország 160 regisztrált eseménnyel az országok ranglistáján a harmadik helyen áll...
A jövő évi költségvetés vitathatatlanul nagy figyelmet szentel az időseknek, hiszen jövőre 225 milliárd forinttal több jut majd nyugdíjkifizetésekre, mint idén –...
Szerdán vitáztak az Európai Parlamentben a magyar melegellenes törvényről, ami egész Európában óriási hullámokat vetett az utóbbi hetekben. Dobrev Klárakőkemény beszédet...
Orbán Viktor háza előtt is tüntettek volna a devizahitel-károsultak, a rendőrség azonban a törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva, feltételezésekre alapozva tiltotta meg...
Közösen újjá kellett építeni az országot 2010 után, egy „kommunista tombolást” követően: amihez hozzá lehetett férni, azt korábban vagy ellopták, vagy elkótyavetyélték,...
A magyar kormány folytatja az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt támogatások kifizetését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a...
Nem fogadják el. “Pintér Sándor miniszter munkaértekezletén komoly felvetésként hangzott el, hogy a béremelés harmadik lépcsőjét megkapja az ágazat, de ez differenciáltan kerül...
A külügyminiszter indulatba jött. Amikor nagy nehezen sikerült konszenzusra jutni a globális társaságiadó-minimumról, akkor még nem volt háború Ukrajnában, azóta viszont teljesen...
Ezt nem teszi zsebre Nagy Márton. A kormánypárti Magyar Nemzet reggeli hírei közt arról számolt be, hogy az utasok tömegesen mondják le...
A BDPST Zrt. most egy mátrai luxushotelt szerzett meg. Sorra veszi át Tiborcz István, a miniszterelnök vejének cége a Mészáros Lőrinc cégbirodalmába...