Az európai balliberális sajtó példátlan támadása.
Kérdésekkel provokált az újságíró címmel hozott le riportot kedden este a magyar közmédia híradója egy osztrák újságíróról, Franzischka Tschinderle-ről, aki az újonnan formálódó jobboldali pártközösség miatt kereste meg a Fideszt a kérdéseivel.
Mint ismert, április elsején Orbán Viktor, Matteo Salvini, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével, illetve Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatón egy “európai reneszánszról” szóló együttműködés megindítását jelentették be.
A Híradó szerint Orbánék sajtótájékoztatója után “az európai balliberális sajtó példátlan támadásba lendült” azzal, hogy az osztrák Profil újságírója a pénteken megjelenő cikke előtt e-mailben küldte el az új jobboldali együttműködésre vonatkozó kérdéseit. Az április 1-jei sajtótájékoztatóra ugyanis nem hívták meg a sajtó képviselőit.
Tschinderle így többek között olyan kérdéseket tett fel a Fidesznek, mint az is, hogy miért nem voltak jelen a francia Nemzeti Tömörülés vagy az Osztrák Szabadságpárt képviselői a tárgyaláson, ezek a pártok ugyanis tagjai annak az Európai Parlamenti frakciónak, amelyhez Salvini pártja, a Liga is tartozik.
Mindezt Bende Balázs a riportban úgy kommentálta a narrációjában, hogy
„csak amatőr újságírók kérdeznek olyat, hogy miért nincs ott valaki, akinek a jelenlétéről soha nem is volt szó”, illetve hozzátette azt is, hogy Tschinderle ezekkel az “előre megfogalmazott ítéletekkel” akarja szélsőjobboldaliként feltűntetni az új mozgalmat.
Az osztrák újságíró kérdéseire Deutsch Tamás, a Fidesz EP-delegációjának vezetője azt válaszolta, úgy döntött, hogy nem szeretné kommentálni az ügyet, mivel a megkeresésben “egyetlen kérdés sem szerepelt”.
A Deutschnak szóló válaszában az újságíró elküldött további három, Bende által “érdektelenként” jellemzett kérdést arra vonatkozóan, hogy mi a szövetség célja, és ki csatlakozhat hozzá, illetve mivel akarják elkerülni a széthúzást.
A riportot a Híradó végül azzal zárta, hogy megmutattak néhány képet Tschinderleről, aki „számos bíráló hangvételű cikket írt már különböző lapokban és portálokon Orbán Viktor miniszterelnökről”.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.