Nagyjából másfél héttel ezelőtt derült ki, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) túladott a Hollóházi Porcelángyár Kft. 100 százalékos üzletrészén. A Magyar Hang szerint a licitre mindössze egyetlen ajánlat érkezett, így kikiáltási áron, 175 millió forintért kelt el a 240 éves múltra visszatekintő cég.
A Szabad Pécs beszámolt a vásárlást követő állománygyűlésről is,
AHOL MEGJELENT A PORCELÁNGYÁR ÚJ TULAJDONOSA, VÁRHEGYI ATTILA.
A lap szerint az új tulajdonos hétfőn felvázolta elképzeléseit, majd megkezdődött a kísérletezés a tetőcserép gyártásra vonatkozóan, ami korábban nem tartozott a Hollóházi fő profiljába.
Várhegyi Attila egyébként a kormánypárt legbelsőbb köreihez tartozik, korábban a Fidesz pártigazgatója volt, Szolnokon pedig polgármester, majd a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára lett.
2002-BEN HŰTLEN KEZELÉS MIATT ÍTÉLTÉK EL, DE ORBÁN NEM TASZÍTOTTA KI, INKÁBB MAGA MELLETT TARTOTTA, AKI ÍGY HÁTTÉREMBERKÉNT TEVÉKENYKEDHETETT TOVÁBB.
Várhegyi évekig kommunikációs vonalon mozgott, cégeivel komoly megbízásokhoz jutott önkormányzatoktól és az MTVA-tól is, amik által mint látható, jól meg is szedte magát, most pedig az egyik leghíresebb porcelángyár tulajdonosa lett.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.