Magabiztos győzelmet aratott a XIII. kerületi vasárnapi időközi választáson Vaju Viktória, az MSZP jelöltje. Mindez annak fényében jó hír, hogy
A MOMENTUM AZ ELLENZÉKI SZAVAZATOK MEGOSZTÁSÁRA TÖREKEDETT,
és saját jelöltet indított. Így, akár az a helyzet is előfordulhatott volna, hogy a fideszes jelölt, nevető harmadikként kerül be a testületbe. Igaz, közjogi szempontból tét nélküli volt a választás, hiszen a képviselő-testület arányait nem módosítja, az MSZP-s Tóth József vezette testületben így is magabiztos a polgármester többsége.
Mindenesetre, ez előre vetíti, hogy bár mindegyik ellenzéki párt az összefogás szükségességét hangsúlyozza, de több párt esetében ez csak szavakban nyilvánul meg, a felszín alatt pedig más ellenzéki pártokat próbálnak gyengíteni. Ez több mint felelőtlenség két évvel a parlamenti választások előtt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.