Ha valaki arra gondol, hogy a kormány végre észbekapott, és felmérte, hogy az egészségügyi dolgozók munkája nélkül már rég le kellett volna mondania, ezért megduplázza a fizetésüket, az csalódni fog, nem ők kapnak fizetés duplázást.
Azok is csalódni fognak, akik arra tippelnek, hogy a tudásban van a jövő, ezért a pedagógusok bérét emeli meg a kormány, annak érdekében, hogy Európa vezető tudáskozpontjává váljon az ország.
Lehetne más cél is, például, lehetnénk egy humánus, emberközpontú ország, ahol a szociáliságazat dolgozóinak emelik egyik napról a másikra a duplájára a bérüket, hogy az elhivatottságukat és a kitartásukat anyagilag is értékeljék.
A kormány azonban nem így döntött, az előbbiek munkájánál sokkal jobban értékel másokat, ezért két lépésben, júniustól és januártól a
KÉTSZERESÉRE EMELI A VIDÉKI PAPOK FIZETÉSÉT!
Mindezzel még egyet is értenénk, ha bevált volna Kásler jóslata, és a 10 parancsolat mormolgatása és betartása megvédte volna a világot a koronavírustól. De nem így történt, nem a papok voltak azok akiknek sokakk köszönhetik az életüket, sem most, sem a hétköznapokban.
Ne gondolják rólunk, hogy igazságtalanok vagyunk. Nem gondoljuk, hogy nincs szükség hitre a hétköznapokban, hogy nincs szükség a papok, lelkészek és rabbik tevékenységére, akiknek most emelkedik a fizetésük. Azza is tisztában vagyunk, hogy az erre célra fordított állami támogatás mértéke nagyon elenyésző az ország költségvetésében, a 4000 személy érintett, és jövőre 5,2 milliárdba kerül a mutatvány. Az más kérdés, hogy a fizetésük másik része is az egyházak állami támogatásából megy, illetve a hívek adományaiból, amelynek egy része (perselypénz és társai) minimum a gazdasági szürkezónába tartozik.
A fő probléma az egész Balog Zoltán féle bejelentéssel az, hogy pontosan megmutatja, mi fontos és mi nem a kormánynak.
FONTOS MEGFIZETNI AZ EGYHÁZI
KÖNTÖSBEREVERENDÁBA BÚJT PROPAGANDISTÁKAT,
és ezt ki is kell irdetni a nagyvilágba az MTI-n keresztül, és ki kell szűrni a szemét a nyugdíjasoknak valami kis aprópénzzel, amit a jó emlékek miatt 13. havi nyugdíjnak hívunk. Fontos támogatni a még mindig a múltba visszatekintő egyházat, és nem fontos fejleszteni az oktatást, ami a jövőnk záloga, és többre értékelik az utolsó kenetet mint az azt megelőző gyógyítást. Ha belegondolunk, elborzasztó ez a világkép és gondolkodás, amit Orbán és rendszere sugároz.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.