A rapper rendkívül cinikus videóban szólt be ismét a Petőfi rádiónak, és (már szintén nem először) kifejezte elégedetlenségét azzal kapcsolatban is, ahogyan erős és büszke hazánkban működnek a dolgok.
A teltházas koncertek sora, a brutális megtekintésszámmal bíró klipek ezúttal is kevésnek bizonyultak az újabb jelöléshez. Majka korábban a Fonogram-díjjal kapcsolatban fejtette ki véleményét a Petőfi rádióról, no meg arról, hogy milyen országban is élünk, akkor azt mondta:
Miért is gondoltam, hogy nyerhetünk a Fonogram gálán???? Az 5 főből álló zsűriben, akik az év hip hop hangfelvételéről döntöttek, az egyik Petőfi rádiós szerkesztő (magyaráznom ezt sokat nem kell) a másik egy olyan site vezetője ( Lángoló Gitárok ) ahol nagyítóval kell keresni a hip hopról szóló interjúkat, vagy az ehhez kapcsolódó szakértelmet , és a 3. egy trash metál zenekar basszusgitárosa… Már semmi esélyünk sem volt.
Egy olyan országban élek ahol a teljesítmény totális ignorálása alap, ha nincs melle megfelelő szimpátia, bratyizás, vagy oltári nagy seggnyalás.
Mielőtt a sok barom nekiállna észt osztani arról, hogy már megint nyafogok, tájékoztatom őket ,hogy ez az én oldalam, ahol az én gondolataim , problémàim, örömeim osztom meg. Ha nem tetszik tessék nyugodtan elhúzni a picsaba … ( vagy lehet küzdeni almokat megvalósítani , és aztán eltűrni , hogy jöjjön egy két seggarc és kicsikét belerondítson! ) písz…
De arra is volt példa, hogy éppen koncert közben szúrt oda:
Hatalmas megtiszteltetés, hogy itt állhatok a Petőfi-színpadon. Annak a rádiónak a színpadán, amelyik soha egyetlen számomat sem játszotta le.
A Petőfi rádió különös elvei persze már több erős és büszke pillanatot szültek, emlékezhetünk rá, amikor nem adták Fluor Tomi dalait, miután a kamerába kiabálta, hogy Soros György.
Azt kívánom, ebben a kicsiny kis országban minden maradjon így, ahogy volt eddig az elmúlt pár évben
– zárta roppant cinikusan videóját, amit tegnap óta már több mint százezren tekintettek meg.
Hogy milyen ez a kicsiny kis ország Majka szerint azon kívül, hogy nem a teljesítmény a döntő, azt részben korábbi bécsi koncertjén is kifejtette:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.