Tegnap számoltunk be Szijjártó Péter egy Facebook-bejegyzéséről, amiben a külügyminiszter egy hét hallgatás után osztotta meg a kormány álláspontját a belarusz helyzetről. Szijjártó a posztban úgy fogalmazott: napok óta folyamatosan égnek a vonalai a krízis kapcsán, elmondása szerint az összes balti külügyminiszterrel tárgyalt a helyzetről. Hogy demonstrálja, mennyire nyakig ül még nyár közepén is a munkában, Szijjártó egy olyan képet töltött fel a posztjához, amin irodai környezetben, papírokba merülve, ingben ülve elmélyülten beszélget valakivel telefonon. Ha valaki csak ezt a posztot látja, minden bizonnyal el is hitte volna Szijjártónak, hogy a külügyminiszter lázas munkával tölti az augusztusi vakációt.
Igen ám, csakhogy az Átlátszó ma egy olyan képet közölt Szijjártóról, amit állításuk szerint két nappal ezelőtt kaptak le a külügyminiszterről, és amelyen a politikus
EGY ADRIAI LUXUSJACHTON LÁTHATÓ, CSALÁDJA TÁRSASÁGÁBAN.
A lap szerint Szijjártó Horvátországban, Biograd Na Morutól 25 kilométerre délre, a Kornati-szigetek alatt, a szárazföldtől mintegy 15 kilométeres távolságra tartózkodott a jachttal. Ami egyébként nem az övé volt, és nem is bérelt hajó, hanem a Fidesz-közeli milliárdos, Szíjj Lászlónak a tulajdona. A Lady MRD névre hallgató luxusjacht az Átlátszó szerint augusztus 8 és 11 között Sibenik kikötőjében tartózkodott, innen 12-én a közeli Spliti öbölbe ment, majd a reptér alatti öbölben várakozással töltötte a déli órákat. Ugyanezen a napon délelőtt 10 óra körül érkezett egy OE-LEM típusú magángép is Splitbe, az a magángép, amelyet korábban Orbán Viktor miniszterelnök is használt egy korábbi útján.
AZ ÁTLÁTSZÓ SZERINT SZIJJÁRTÓ IS EZZEL A GÉPPEL ÉRKEZHETETT HORVÁTORSZÁGBA, ÉS ARRÓL SZÁLLT ÁT SZÍJJ LUXUSJACHTJÁRA A CSALÁDJÁVAL.
A cikk szerint Szijjártóék nem sokra rá kiszúrhatták őket, mert a hajó elindulása után kikapcsolták a navigációs berendezést, ami jelezte volna, pontosan merre tartanak a tengeren.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.