Jelzi, hogy Orbán is felismerhette, mekkora baj lehet a magyar egészségügyben, hogy szombaton sosem látott béremelést jelentett be.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton egy Facebookra feltöltött videójában jelentette be, hogy a kormány elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, korábban soha nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született.
Szombat reggel a kormány több hónapos előkészítő munka után találkozott a kamara delegációjával. A megbeszélés tárgya a koronavírusjárvány-helyzet volt.
“MINDANNYIAN LÁTJUK, HOGY A JÁRVÁNY FELSZÁLLÓ ÁGBAN VAN, ÉS AMÍG NINCS VAKCINA, OTT IS MARAD”
– mondta a kormányfő, hozzátéve: a következő hónapokban óriási terhelés alá kerülnek a kórházak, az orvosoktól és az ápolónőktől is emberfeletti munkára lesz szükség ahhoz, hogy “minden megfertőződött embert meg tudjunk gyógyítani, és a megfelelő ellátást biztosítsuk a számukra”. Mint mondta, a MOK világossá tette, és a kormány is egyetértett, hogy ezt az emberfeletti munkát a mostani bérszínvonal mellett aligha tudják teljesíteni az orvosok.
“ÖSSZEFOGÁSRA VAN SZÜKSÉG, EZ AZ A PILLANAT, AMIKOR AZ ORVOSOK BÉRÉBEN EGY ÁTTÖRŐ EREJŰ JAVULÁST KELL ELÉRNÜNK”
– közölte Orbán.
Azt is elmondta: a kamara által előterjesztett, bértábláról szóló törvényjavaslatot már hétfőn benyújtják az Országgyűlés elé. A javaslat ezzel párhuzamosan a hálapénzt is kivezeti a magyar ellátórendszerből.
A bejelentés videón:
Összefogásra van szükség. Áttörő erejű béremelés az orvosoknak. Együtt sikerülni fog // We must come together. A massive wage increase for our doctors. Together we will succeed!
Közzétette: Orbán Viktor – 2020. október 3., szombat
Mint ismert, az elmúlt hetekben egyre több kétség ébredt azzal kapcsolatban, hogy az ellátórendszer vajon képes lenne-e kezelni egy elszabaduló második hullámot. Bár lélegeztetőgépből a tavaszi hullámmal ellentétben már elég van, a működtetésükhöz szükséges munkaerő nem (feltétlenül) áll rendelkezésre. Egy aneszteziológus orvos drámai nyílt levele szerint pl. alig kétezren vannak az országban, akik kezelni tudnak ilyen gépeket. Ha elszabadul a járvány, ők aligha lesznek elegendőek ahhoz, hogy mindenkit ellássanak.
Orbán 10 éven át hagyományosan csak pénzt vont ki az egészségügyből, a bértábla és a hálapénz kérdését is megoldatlanul hagyta. Az, hogy most szánta el magát a cselekvésre, jelezheti, hogy a miniszterelnök
AZ ELSŐ HULLÁMMAL ELLENTÉTBEN A MÁSODIKBAN MÁR SOKKAL KOMOLYABB POLITIKAI KOCKÁZATOT LÁT.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.