Most kinek adják be a megrendelt egymillió darabot?
Európának nincs szüksége a kínai vakcinára – mondta Peter Liese német EP-képviselő, az Európai Néppárt EP képviselőcsoportjának egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivője a Népszavának adott interjújában.
Liese kifejtette, a kínai vakcina – amiből az Orbán-kormány egymillió adagot szeretne beszerezni – kevésbé biztonságos, mint azok, amelyeket Európában engedélyeztek.
“A Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyag 94-95 százalékban megbízható, az AstraZeneca pedig azt ígéri, hogy speciális eljárással 90 százalékos védettséget biztosít. Ehhez képest a kínai Sinovacé 50 százalék körüli, ami jobb a semminél, de az európai polgárok számára elérhető készítmények sokkal jobbak” – mondta az EP-képviselő, aki hangsúlyozta, az uniónak nincs szüksége a kínai vakcinára.
Azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány képviselői az elmúlt napokban többször is támadták az Európai Bizottságot, amiért szerintük az lassan szerzi be a vakcinát, Liese elmondta, meggyőződése, hogy
“Orbán Viktor sem tudott volna jobb megállapodást kötni, mint az Európai Bizottság, sőt, inkább rosszabbat”.
Szerinte ugyanis nemcsak az oltási kampány ütemét kell figyelembe venni, hanem a hosszú távú folyamatokat is.
“Ha meg akarjuk győzni az embereket, hogy oltassák be magukat, akkor gondoskodnunk kell a minden szempontból megfelelő eljárásról. És ez jobb az EU-ban, mint az Egyesült Királyságban” – mondta az EP-képviselő, hozzátéve, hogy a BioNTech-el folytatott tárgyalások után a vakcinagyártó cég elismerte, hogy az EU-nak jóval több adatot kellett szolgáltatniuk az oltóanyag hatásosságáról és mellékhatásairól, mint a briteknek.
“Szóval, véleményem szerint Orbán Viktor ebben az esetben súlyosan téved, és sajnos, nem ez az egyetlen ügy” – mondta Peter Liese.
A kínai vakcinával kapcsolatban egyébként a Szegedi Tudományegyetem virológus professzora, Duda Ernő a Szeged TV-nek elmondta: a kínai vakcinák elmaradottak, technológiájuk messze van a Pfizer vagy a Moderna által gyártott oltásokétól. A kínai vakcinák többségében ugyanis elölt, teljes vírus van, ami problémákat okozhat.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.