Az EMMI zsoldosai akár akarják, akár nem, akár tetszik nekik, akár nem, ki kell adniuk a kórházi ágyak kiürítéséről szóló utasítást.
A bukott miniszter intézménye foggal-körömmel ragaszkodott az átláthatatlansághoz, illetve titkolózáshoz aminek bizony meg lett a böjtje. És, mint Döbrögi, majd háromszorosan kapják vissza.
A Magyar Helsinki Bizottság Facebookon kinyilvánította,
jogellenesen tagadta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kórházi ágy kiürítésekről szóló utasítás kiadását.
Erről pedig tegnap hozott a bíróság első fokú, nem jogerős ítéletet.
Az embertelenségi minisztériumhoz a Magyar Helsinki Bizottság még a koronavírus-járvány első hullámában adott be közérdekű adatigénylést. A civil szervezet annak a dokumentumnak a másolatát kérte, amelyben Kásler Miklós miniszteri utasítása minden egyes kórházban, fűnyíróelvszerűen rendelte el az ágyak 60 százalékának felszabadítását április 7-e és 15-e, illetve 19-e között.
Vagyis azt, hogy vegyenek ki 39 500 ágyat a betegek alól Magyarországon, mert nekik épp ahhoz van kedvük. Még az sem számított hogy aktív, vagy krónikus ellátást igénylő érintettekről van szó.
Az ágyakra a koronavírusos betegek ápolása miatt lett szükség – amely tény ismét csak tökéletesen példázza a hazai sivár egészségügyet:
magyarországi kórházaink SOHA nem kapták meg az elegendő támogatást, hogy alkalmasak és felkészültek legyenek egy világjárvány megfelelő kezelésére.
Az EMMI persze azon nyomban megtagadta a Helsinki Bizottság kérését, arra hivatkozva, hogy azok alapján „jövőbeli döntéseket” kell meghozniuk. Csakhogy, a bíróságon kiderült, hogy ezek a döntések azóta már megszülettek, viszont továbbra is megtagadták a kérést.
Újabban azzal érveltek, hogy az adatok közzététele veszélyezteti a minisztérium működését. Egyszerűbben fogalmazván, túl sok vaj van a fülük mögött, amik jobb, ha nem nem látnak napvilágot.
Nincs több blöff, elő az igazsággal!
Azért a bíróság sem most jött le a falvédőről, ezt a mesebeszéddel átitatott ürügyet nem fogadta el, ennek értelmében az Emmi köteles kiadni a dokumentum tartalmát.
Huhú, rezeg a léc a fideszes csicskák alatt, már nem sok és konkrétan leszakad.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.