A Blikk információi szerint két budai lakást és egy garázst vásárolt Varga Judit igazságügyi miniszter és férje potom 200 millió forintért Budapest egyik legpatinásabb környékén, a XII. kerületi Kútvölgyben.
A két, összesen mintegy 270 négyzetméter összterületű lakás egy társasházban van, későbbi egybenyitás szándékával vették meg Vargáék – írja a lap az Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva.
ÚGY TUDNI, A 200 MILLIÓS VÉTELÁRBÓL MINDÖSSZE 8 MILLIÓNYI FOGLALÓT FIZETTEK ÖNERŐBŐL, A FENNMARADÓ 192 MILLIÓT BANKHITELBŐL FEDEZTÉK.
A Blikk megjegyzi, a vásárlás még 2019 decemberében történt, de ezek a tételek nem látszottak Varga 2020 január végén leadott vagyonnyilatkozatában. A tárca ezt azzal magyarázta, hogy
„a bank a szükséges hitelbírálatot és a hitelszerződések megkötését követően 2020. február 19-én utalta át az eladónak a fennmaradó vételárrészletet és ezután az addig ügyvédi letétben lévő tulajdonjog bejegyzési nyilatkozat beadásra került az illetékes Földhivatalhoz”,
majd a jogszabályoknak megfelelően, utólag az adásvétel napjára visszamenően jegyezték be a tulajdonjogot.
A minisztérium hozzátette, a felvett bankhitelből jelentős összeget törlesztettek Vargáék a miniszter férjének egy belvárosi lakáseladásából származó pénzből, valamint megtakarításaik segítségével.
A „PURITÁN” ORBÁN-KORMÁNY MINISZTERÉNEK ÉS A FÉRJÉNEK EGYÉBKÉNT EGYÜTT KÖZEL HAVI BRUTTÓ 6 MILLIÓ A FIZETÉSE, ÍGY A STABIL KERESET ADOTT VOLT A CSILLAGÁSZATI HITELHEZ.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.