A vevők egy hónapja már a telefont sem veszik fel.
“Ezt így hozta a sors, és mi elfogadjuk. Nem próbálkozunk többet: megtartjuk a földeket és az örökösök majd azt csinálnak vele, amit akarnak” – mondta Barna Izabella, annak az ezerhektáros Borsod megyei földbirtoknak az egyik Amerikában élő idős tulajdonosa, amelyet nemrég Rogán Antal feleségének családja és két üzlettársa akart megvásárolni.
A földvásár ügyletét azonban a megyei kormányhivatal egy hónapja formai hibákra hivatkozva elkaszálta.
Arra a kérdésre, hogy az üzlet meghiúsulása után terveznek-e új szerződést kötni az Obrusánszki családdal és két vevőtársukkal, az Ohióban élő Barna a lapnak elmondta, ha akarnák, sem tudnák ezt megtenni:
Obrusánszkiék ugyanis egy hónapja fel sem veszik nekik a telefont, sőt, állítása szerint a 23 oldalas adásvételi szerződést összeállító ózdi ügyvédet sem fizették ki.
Barna szerint arról is, hogy a kormányhivatal február első napjaiban megtagadta a szerződés jóváhagyását az ügyvédjüktől értesültek, nem Obrusánkiék ezzel kapcsolatban sem keresték meg őket.
A földvásár előzményeivel kapcsolatban a nő elmondta, Rogán apósát, Obrusánszki Zsoltot több mint húsz éve ismerik, és a férfi az elmúlt években többször is érdeklődött arról, hogy eladók-e a földjeik, azokat viszont nem magának, hanem mindig másnak kereste.
A nő elmondása szerint ezért is lepődtek meg azon, hogy tavaly ősszel Obrusánszki saját magának akarta megvenni a birtokot. Arra, hogy honnan van rá pénze, a férfi csak közölte, hogy „valamennyi van”, a többire pedig, azt mondta, a Budapest Bank ad majd neki hitelt.
“Nekünk ennyi elég volt, nem firtattuk a részleteket. Ha a vevő azt mondja, hogy van pénze, akkor jó, megírtuk a papírt és vártuk, hogy fizessen”
– mondta Barna Izabella, aki hozzátette azt is, hogy hogy a földvásárlás miatt kipattant „médiafelhajtásig” nem is tudtak arról, hogy Obrusánszki Zsolt lánya Rogán Antal felesége lett.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.