László Zoltán a Vasas Szakszervezeti szövetség alelnöke arról beszélt az ATV Start című műsorban, hogy a német gazdaság lassulásánál nálunk sokkal nagyobb mértékben lesz érezhető minden.
SZERINTE IDEHAZA AKÁR A DUPLÁJÁVAL IS LASSULHAT A GAZDASÁG AZ OTTANI VISSZAESÉSHEZ KÉPEST, AMI MIATT AKÁR TÖBB EZER MUNKAVÁLLALÓ IS ELVESZÍTHETI ÁLLÁSÁT.
Már tapasztalható a feldolgozóiparban a tömeges elbocsátás – nyilatkozta László Zoltán korábban. Majd hozzátette, a leépítések az egész feldolgozóiparban megfigyelhető, így az autóiparban, a szerszámgépgyártásban, a gépgyártásban és a fémfeldolgozásban is.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint,
MÁRA KÖZEL NÉGYEZER KÖLCSÖNZÖTT DOLGOZÓT BOCSÁTOTTAK EL A SZERVEZETÜK ÁLTAL LEFEDETT MUNKAHELYEKRŐL.
Ők azok a munkavállalók, akik nem közvetlenül a céggel szerződtek le, hanem egy munkaerő közvetítőn keresztül dolgoztak.
Emellett szerinte az is megfigyelhető, hogy a határozott idejű szerződéseket sem hosszabbítják már meg, ráadásul a fluktuáció alapján megüresedett pozíciókat sem töltik fel új munkaerővel. Ez pedig azt jelenti, hogy azoknál a cégeknél, melyeknél vannak még rendelések, utórendelések, ott a még állományban lévő munkaerőknek, sokkal többet kell dolgozniuk, hisz kevesebben vannak ugyan arra a munkára.
A szakszervezet alelnöke elmondta azt is, hogy a munkavállalók egyre kiszolgáltatottabbakká válnak. Bár hozzátette, hogy a “rabszolgatörvényt” nem merik használni a munkáltatók, ami főleg a tavaly év végi és idén januári tüntetéseknek és közfelháborodásnak köszönhető. László Zoltán szerint egyelőre nem akarnak a munkaadók feszültséget a munkahelyen, így nem alkalmazzák az új törvényt.
Az alelnök szerint már nálunk is érezhető a gazdaság lassulása, mivel a volumenek csökkenését lehet megfigyelni. Szerinte az is sokat elmond a jelenlegi helyzetről, hogy most a munkáltatók az előttük álló 6-7 hónapot sem tudják megjósolni, míg korábban akár egy évre előre is tudtak tervezni.
LÁSZLÓ ZOLTÁN MEGLÁTÁSA SZERINT, HA NÉMETORSZÁGBAN 10%-KAL LASSUL A GAZDASÁG, AKKOR NÁLUNK ENNEK A DUPLÁJA IS ELKÉPZELHETŐ LESZ, AMI PEDIG TÖMEGES ELBOCSÁTÁSOKAT EREDMÉNYEZ MAJD.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.