Majd lepapírozzák valahogy. Ahogy már korábban megírtuk, az oltási rend körül továbbra is cenzúra, fenyegetés és szervezetlenség uralkodik. Redditezők osztották meg tapasztalataikat...
A párt szerint 20 ezer halott után eljött az ideje annak, hogy a felelősökről is beszéljünk. “Ma újabb fekete nap jött el...
Az Üzbegisztánból Kazahsztánba tartó útja között jelentkezett be egy rövid beszámolóra. “Megjöttünk Üzbegisztánból, fizikailag, de virtuálisan indulunk vissza szinte azonnal Kazahsztánba, ezúttal...
Ha a munkáltató úri kedve úgy diktálja. Egy új rendelet lehetővé teszi, hogy a járvány frontvonalában dolgozók egy része a 2021-ben esedékes...
Az üzbég burgonyakutató központ csak a kezdet, keblünkre öleljük az egész Keletet. Magyarország elkötelezett amellett, hogy tavasz végén otthont adjon a Türk...
Az autokrácia járulékos költségei. Tíz év alatt 22,5 millió eurót kellett fizetnie a magyar államnak azért, mert megsértette az emberi jogokat, írta...
Elmondta, hogy szerinte is hasonlít-e Orbán Viktorra. Osváth Zsolt vendége volt Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a Youtube-on futó 1Kanapé című műsorban. Fekete-Győr...
Megbukott a járványkezelés. A covid-halálozási rekord napján, szerdán este adott exkluzív interjút adott Orbán Viktor a közmédiának. Mint ismert: keddről szerdára 24 óra alatt 302-en fulladtak meg...
Megihlette a DK elnökének oltása. Beszámoltunk arról, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke csütörtökön kapta meg a Pfizer vakcinájának első adagját. Menczer Tamás államtitkár annyira felháborodott ezen,...
Ha már kezet nem nyújt feléjük a kormány, legalább a kisujját nyújtsa. Nagyon nehéz helyzetben van szinte mindenki ebben az országban —...