Szombaton este a Magyar Közlönyben megjelent az örökbefogadással összefüggő eljárásrendet módosító kormányrendelet. Ez az, ami alapesetben csak házaspároknak teszi lehetővé az örökbefogadást....
A szombati Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet, miszerint a kormány 2021. szeptember 7-ig újra meghosszabbította a 2016 márciusa óta fennálló tömeges bevándorlás...
Interjút készített Kovács Zoltán nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkárral a CNN. Az amerikai hírtelevízió arra figyelt fel, hogy Magyarország az első olyan...
A magyar nyelvű pozsonyi portál, a Körkép szerint az éj leple alatt a szlovák hadsereg katonai teherszállító gépe titokban Moszkvába repült, majd...
Amit a baloldal állít a vakcinákról, azzal aláássa a bizalmat, szándékosan hazudik, ami felháborító – hangsúlyozta Böröcz László. Közölte: nem igaz,...
A mai nap tragikus hírrel kezdődött, meghaladta a koronavírus áldozatainak a száma a 15 ezret Magyarországon. Novemberben, a pesszimista szakértők tízezer áldozatot...
Bár a Fidesz-kormány állítólag már legyártotta a „Legyőztük a vírust!” feliratú plakátokat, nem valószínű, hogy ezeket ki is fogják tenni. A mostani...
Mint ismert: szombaton jelent meg a kormányrendelet, ami külön miniszteri engedélyhez köti az egyedülállók örökbefogadását. A rendelet sokak szerint egyértelműen az azonos nemű...
A mai naptól (2021. március 1.) lépett életbe az új egészségügyi jogviszony, mely egyelőre csak káoszt és bizonytalanságot okozott, és egyáltalán nem...
Egyértelmű bizonyítékokat mutatott be Karácsony Gergely főpolgármester a Covid-vizsgálóbizottságnak pénteken, melyből kiderült, hogy Budapest a járvány első és második hullámában is a...