A miniszterelnök vejének közvetett tulajdonában álló Dorottya Investment Zrt. még 2016-ban szerezte meg magának a Vörösmarty tér mellett, a Vigadó közvetlen szomszédságában...
A kormány már nemcsak az egészségügy tekintetében mondott csődöt, de a legfrissebb beszámoló szerint, a tűzoltóknál sincs minden rendben. A Hivatásos Tűzoltók...
Áder János köztársasági elnök aláírógép szerdán elrendelte annak a törvénynek a kihirdetését, mely ellen mind a szakszervezetek, mind az Orvosi Kamara elnöke, mind Karácsony...
Bár a Fidesz kívülről nézve egy monolit és erős, egy irányba húzó párt, sok jel mutat arra, hogy ez nem teljesen van...
Nem fizeti ki a túlárazott állatkerti Biodóm befejezéséhez szükséges 20 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat. A gigantikus méretű állat- és növényház költségeit...
Az elmúlt időszakban rengeteg botrány kerekedett ki az eddig erős és szilárd lábakon álló kormánypárt körül. Sorra hozzák meg azokat a törvényeket,...
Áder János végleg elvesztette köztársasági elnök jellegét. Nem mintha nem lett volna méltó utóda smitpálnak eddig is, de legutóbbi akciójával újabb mérföldkövet...
Megjelent a Medián legfrissebb felmérése, melyből egyértelműen látni, sokat vesztett népszerűségéből a Fidesz. Az elmúlt időszak nagyon meggyengítette a kormánypártot, a rengeteg belső...
Kevés híja volt, hogy ne okozzon komolyabb gazdasági visszaesést a kormány botrányos intézkedése. MÉGSEM TESZI FIZETŐSSÉ A CÉGADATOK HOZZÁFÉRÉSÉT A KORMÁNY –...
A Fideszt az elmúlt években egyre több támadás érte azokért a döntésekért, melyeket meghoztak. A demokratikus rendszer folyamatos leépítése miatt, az unió elindította...