Egy hétfői Facebook-poszt tanúsága szerint a pécsi belvárosban patkányméreggel összekevert tápot fotóztak. A bejegyzés szerzője azt állítja, városszerte szórt ki belőle valaki. Sőt, kis...
A Fejér Megyei Főügyészség minősített emberölési kísérlete miatt indítványozta annak a férfinak a bűnügyi felügyelete elrendelését, aki 2020. június 13-án, a székesfehérvári...
„Annyit elmondhatok, hogy már a magyar kormánnyal is vannak egyeztetések arról, hogy a vonatkozó törvényt megfelelő módon ki lehessen dolgozni, és itthon...
A politikai klientúraépítés folyamatát, a kormánypárti politikai elit és a hazai vállalkozói réteg egy részének összefonódását mutatja be az idegenforgalom és a...
„A felhatalmazási törvény és annak visszavonása egy propagandaeszköz. Ma távolmaradással demonstráltam a kormány hazugságai ellen” – közölte Szél Bernadett független országgyűlési képviselő...
Interjút adott a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az Euronews-nak. Deutsch Tamást kérdezték az amerikai eseményekről is, de természetesen nagyon hamar rátért...
A rendőrségnek információja volt arra vonatkozóan, hogy egy külföldről hazatérő munkásokat és csomagokat szállító járműben nagyobb mennyiségű kábítószert szállítanak – írta a...
A szombathelyi tankerület vezetése elbocsátotta állásából Rác Gábor zenetanárt, aki nyilvánosan kifogásolta a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola igazgatójának etikailag erősen megkérdőjelezhető cselekedeteit...
A Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt., valamint az Euro Generál Zrt. építheti meg a győri vízi élményparkot, nettó 19,6 milliárd forintért – írja...
Egy harmincnyolc éves nőhöz 2018. június 22-én a hajnali órákban mentőt kellett hívni. Az ittas állapotban lévő nő agresszívan viselkedett, szidalmazta a...