“Nem értékeljük túl a sikert. Nem lettünk általa jobbak, mások.” A Demokratikus Koalíció 16 százalékos választási eredménye után egy héttel Gyurcsány Ferenc pártelnök elmondta...
Az üzletben nincs haverság. A “rezsicsökkentés” lezárása óta nem fizettünk olyan sokat az orosz gázért, mint 2018-ban. Tavaly a drágulást ugyan még...
Fokozódik a helyzet. Miután az MSZP 6,6 százalékos eredménye 1 darab európai képviselői helyre volt elég a Magyarországnak járó 21-ből, a párt választmánya szavazást...
Cinikusan megmagyarázta, mire a nagy sietség. Ma beterjeszti az Országgyűlésnek Palkovics László az Akadémiáról szóló törvény módosítását – számolt be az atv.hu. “Beterjesztjük a törvényjavaslatot,...
Lángokban állna a város, ha a kormány meglépi Domokos László tervét. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint a kormányzatnak meg kellene fontolnia, hogy...
“Háromhavi megtakarítást a családoknak!” – harsogja a hétfői Világgazdaságnak adott Domokos László-interjú címe. Az Állami Számvevőszék elnöke azonban ezt nem az EU második legalacsonyabb életszínvonalának...
Már hosszú évek óta húzódott a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Juhász Péter ügye, most ítélet született. Döntött a Kúria abban az...
Szöulból nézve sajnos nagyon is kézenfekvő a párhuzam a Hableány borzasztó dunai tragédiája és a Szevol nevű dél-koreai komp öt évvel ezelőtti,...
Ha az volt valóban a vasárnapi EP választás tétje, hogy Orbán vagy Európa jelezzük Európa győzött. Nincs az a sikerpropagandára költött...
50 millió forintot vett ki tavaly a Tócó-Pece Kft.-ből tavaly az egyetlen tulajdonos, Kósa Lajos felesége. A cég ügyvezetője a fideszes politikus...