Kedves magyar szavazó téged alaposan átvertek. Már azzal is, hogy miután sorozatban három választást (országgyűlési, EP, önkormányzati) húztak be a rezsicsökkentéssel kampányolva,...
Egy csendes vasárnaphoz képest nagy volt a forgalom a Lyukóvölgyi Közösségi Ház előtt. A tömeg ezúttal nem tanfolyamra vagy kulturális programra gyűlt....
A Bild című német lap interjút közölt csütörtöki számában Orbán Viktor miniszterelnökkel A Németországból érkező hang goromba, durva, agresszív címmel. A kormányfő...
Az üzleti tervhez képest 6 milliárd forinttal kevesebb, 9,3 milliárd forint veszteséggel zárta a 2018-as pénzügyi évet a BKV – tájékoztatta a társaság...
A 24.hu több forrásból is úgy értesült, hogy hétfőn a nyíregyházi rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki Bige Lászlót, az ország ötödik leggazdagabb magyarját. Az Országos Rendőr-főkapitányság...
A Vasas Szakszervezeti Szövetség félpályás útlezárással tiltakozott ma a Suzuki esztergomi gyáránál, mert úgy vélik, a cég semmibe veszi a magyar munkavállalók...
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek ma megáldotta a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust népszerűsítő mozdonyt a Vasúttörténeti Parkban. Ami a világkongresszust...
Ahhoz képest, hogy az Origo arról számolt be kedd reggel, hogy „Orbán Viktor Brüsszelben már az Európai Bizottság új vezetőjéről tárgyal”, a miniszterelnök Facebook-oldalán...
Egy nap alatt három vezető újságírót – köztük két szerkesztő-újságírót – is elküldtek a szegedi Délmagyarország szerkesztőségéből a 2019-es EP-választás másnapján – értesült...
Ügyészségi nyomozók vitték el kedden délelőtt a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Huszti úti épületéből a felderítő osztály volt vezetőjét – tudta meg az Index. ...