Több szakember, pedagógusok, ellenzéki képviselők és szülők is azonos állásponton állnak. Az iskolákat és óvodákat be kell zárni. Tény, hogy ismereteink alapján...
Iskolabojkottot hirdetett a független képviselő. Mint írja, eljött az ideje az állampolgári engedetlenségnek, miután a kormány rendeletileg úgy döntött a koronavírus...
További kormányzati lépéseket sürget a járvány hatékonyabb megelőzéséhez az orvosi kamara, amely tagjai nap mint nap látják a kórházakban uralkodó tényleges állapotokat,...
A bíróság döntése értelmében, másodfokon is elmarasztalták a Figyelő kiadóját, amiért az 2018 tavaszán “Soros-zsoldosokként” listázta a civil szervezetek munkatársait, megsértve ezzel a...
Úgy tűnik, nemcsak a nyugdíjasokra jár rá a rúd a koronavírus miatt, a magyar tőzsde is rekordzuhanásba kezdett csütörtökön. Ez azzal a váratlan eredménnyel...
Még a szórakozással töltött napokat is a választókkal fizettette ki a Fidesz korábbi II. kerületi polgármestere. Láng Zsolt ugyanis miután leváltották, a...
A Publicus Intézet a Népszava megbízásából március 5-10 között 1009 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát. A felmérés a pártokat illetően nem tartalmaz nagy meglepetéseket, nincs számottevő...
Sürgős intézkedésekre van szükség. “A DK felelős ellenzéki pártként az elmúlt hetekhez hasonlóan továbbra is konkrét intézkedésekre tett javaslatokkal fogja segíteni a...
Kínos. A magyarországi veszélyhelyzet kihirdetése után Orbán Viktor Moldovába repült, ahol csütörtökön találkozott a moldáv miniszterelnökkel, Ion Chicuval, majd a magyar–moldovai üzleti fórumon is felszólalt....
Szerinte az egyházakra nem vonatkozik a ma bejelentett szigorítás. Mint arról beszámoltunk: a kormány szerdán a koronavírus-járvány miatt elrendelte a rendkívüli jogrendet, amelynek...