Az új politikai mozgalmat szervező hódmezővásárhelyi polgármester adott erős interjút. Nem biztos, hogy a következő forradalomra újabb 62 évet kell várni...
Romániában háromszor, négyszer többet keresnek az egészségügyi dolgozók magyar társaiknál – közölte Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton. – Van...
Az Európai Unió területén nem élő magyarok is szavazhatnának Semjén Zsolt törvényjavaslata szerint. Olyan törvényjavaslatot nyújtott be Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettes, amely...
Csak négy elítéltet részesített elnöki kegyelemben Áder János köztársasági elnök január 1. és szeptember 30. között, írta még szombaton a Magyar Hírlap...
Már több mint 300 ügyvéd írta alá azt a petíciót, amely a hajléktalanság kriminalizálása ellen tiltakozik – szúrta ki a Mérce. „A hajléktalanság...
Segítünk: köze van a propagandaminiszterhez. 125 igen, 49 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta kedden a parlament azt a javaslatot, amely...
Miután október elején létrejött a Kásler Miklós humánerőforrás miniszter által vezetett Nemzeti Népegészségügyi Központ, a Klinikai és Járványügyi Mikrobiológiai Igazgatóság laborjaiban sorra...
A volt alelnök a fegyelmi tárgyalása előtt egy órával közölte döntését, miszerint robbant, és elhagyja a pártot, méghozzá nem is egyedül. ...
Andy Vajna az Orbán rezsim egyik emblematikus figurája, aki azért a maga hollywoodi stílusával utat is mutatott a magyar susogós melegítők világából...
Válságra készülődést is jelezhet, hogy Orbán ötletére tízszeresére növelte az ország aranytartalékát a jegybank. 1986 óta nem volt példa rá, hogy...