“Megszületett már az a kormányzati döntés, hogy felépül egy, a zsidó közösség tagjainak sportolási lehetőségeit gazdagító zsidó sportközpont,” jelentette be Deutsch Tamás...
Közbeszerzéseknek hála működésének legnagyobb árbevételét sikerült elkönyvelnie a Rogán Antal helikoptereztetéséről is ismerté vált társaságnak tavaly, írja a Privátbankár. A miniszterelnök...
Feljelentést tesz a rendőrségen a Párbeszéd I. kerületi képviselője, miután a Budavári Önkormányzat még áprilisban lemondott egy több százmillió forintot érő vári műemléképület...
A NER-es üzletemberek nem panaszkodhatnak a tavalyi évre, hiszen vállalkozásaik zöme nyereséges volt. A céges beszámolók adatai alapján összegyűjtöttük, hogy az egyes...
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levelezésbe kezdett az úgynevezett bölcsek tanácsával, azaz azzal a háromtagú testülettel, amely előkészíti az Európai Néppárt döntését a...
Az Országos Bírói Tanács szerint az Országgyűlés keddi döntésének következménye az, hogy nemzetközi színtéren is egyértelművé válik: az Országos Bírósági Hivatal elnökének...
Orbán Viktor levelet írt az EPP vizsgálóbizottságának, a bölcseknek, amelyben azt állítja, nonszensz, hogy a Fidesz ne lenne elkötelezett az európai értékek iránt....
Megkötötte a szerződést a Budapest – Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére a CRE Konzorcium – tette közzé a...
Csak azért csinálja, hogy minél tovább kiterjessze a hatalmát, és nem veszi észre, hogy ezzel aláaknázza a demokratikus berendezkedést, magyarázta egy meghallgatáson...
A szerdán elkezdődött harmadfokú hőségriadóra tekintettel a MÁV-Start déltől egészen a riasztás végéig ingyen ásványvizet biztosít utasainak, vonatra váróknak a budapesti főpályaudvarokon...