Erős kijelentéseket tett. Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Ukrajna elleni támadás miatt hadbíróság elé kell állítani. Ugyanakkor orosz bíróság elé is való, mert...
Azt írta, “a magyarok mindig nyílt lapokkal játszanak”. Rendkívül élénk diplomácia csörték követték az EU-s szankciókkal kapcsolatos magyar vétót, ami Kiril pátriárkára hivatkozva hiúsította...
Az egyikük láthatóan jobban bírta, mint a másik. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közös fotóval gratulált Boris Johnsonnak, mert a brit miniszterelnök...
Várjuk a műalkotásokat. Obrusánszki Zsolt, vagyis Rogán Antal új feleségének apja egy filmproducer cégébe vásárolta be magát többedmagával néhány héttel ezelőtt – írja az mfor.hu....
Óriási felzúdulást keltett a múlt héten, hogy a 14 év alatti magyar gyerekek is kifütyülték az angol válogatottat, amikor a magyar-angol meccs...
Elérte a célját. Éjjel megszületett az előzetes megállapodás az európai minimálbérről – jelentette be Dobrev Klára kedd reggel a Facebook-oldalán. A DK...
Szerinte ez nem pártpolitika, de Gyurcsányért azért még sosem imádkozott. Május végén Orbán Viktor születésnapján már szinte hagyomány, hogy a lelkes hívők szentmise keretében adnak hálát...
Parragh László után szabadon. – Móricka, mondd, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – Télen medve, nyáron tanár – ez vicc jelent...
Elégedett az új negyedik hellyel. “Amikor az angolokat megvertük szombat este, ott 5-6 akadémista játszott a válogatottban és mi is tudtunk adni...
Fontos felkérést teljesített Szijjártó Péter, azonban arra, ami a női kézilabda díjátadón várta, nem volt felkészülve a külgazdasági és külügyminiszter. Nemrég ért...