Az pedig részükről véleményes, hogy mi számít annak. A Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékának kiadásai „külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhetnek az előirányzattól” —...
A járvány alatt. Mészáros Lőrinc szállodalánca, a Hunguest a járvány első hulláma alatt dolgozóinak felét leépítette, majd rögtön kapott 17,7 milliárd közpénzt felújításokra...
Nem mindegy, mennyiért vettünk zsákbamacskát. A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul a külgazdasági és külügyminiszterhez, hogy megtudják: „Milyen áron vásárolta a pánikkormány...
Kéthavi levelezés után sem derült ki. Nincs konkrét és érdemi felelőse az oltási tervnek Magyarországon, egyetlen minisztérium sem vállalta ugyanis adatkezelőként a...
Boszorkányüldözést kiáltott. Az EU soros, portugál elnökségével kapcsolatos elvárásait fogalmazta meg Varga Judit a Magyar Hírlapnak adott interjújában, amelyről a Facebookon számolt be. Az igazságügyi miniszter értelmetlennek...
Fürjes Balázs és Németh Szilárd sem ment haza üres kézzel. A K-Monitor talált rá arra a listára, amely szerint 19 államtitkár kapott egyhavi bérnek...
Nyomkövetőt raktak rá, a lakását sem hagyhatja el engedély nélkül. Bűnügyi felügyeletbe vették Bige Lászlót – írja a szombati Magyar Nemzet. A NER-független magyar...
Eszkalálódik a helyzet. Több orosz városban tüntetőket vettek őrizetbe az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatására szombaton megszervezett tüntetéseken. Az ellenzéki aktivista hívei a közösségi...
Fő a biztonság. Előzetes letartóztatásából üzente meg Alekszej Navalnij, hogy óvatosan jár a lépcsőn, a vérnyomása rendben van, a szívinfarktus is kizárt. ...
27 éve. „Elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizető polgárai...