Egyre kínosabb Orbánék számára a Czeglédy Csaba és társai elleni per. A Fidesznek annak idején jól jött, hogy megvádolhatták az MSZP-s kötődésű...
Az Erzsébet-program azoknak a nagycsaládosoknak nyújt kedvezményes nyaraltatást, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek. Lényege, hogy a programban résztvevők csak a teljes ár töredékét...
Mint megírtuk, a Népszava forrásai szerint Orbán korábbi ígéretével is szembemenve BRUTÁLIS FORRÁSMEGVONÁST HELYEZETT KILÁTÁSBA AZ ELLENZÉKI KÉZRE KERÜLT VÁROSOKNAK. A 2021-27-es...
Palkovics László innovációs miniszter tartott beszédet az Educatio oktatási szakkiállítás megnyitóján, ahol a Magyar Nemzet tudósítása szerint kijelentette, hogy “LÉNYEGESEN JAVULT A MAGYAR EGYETEMEK HAZAI...
A nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatban szeretne népszavazást az Országos Nyugdíjas Parlament. Az egyik leglényegesebb követelés, hogy a heti negyven órát meghaladó önként vállalt túlórát...
Orbán Viktor kedden Varsóba utazott, ahol tárgyalt a lengyel kormánypárt (PiS) elnökével. Az egyik fő témájuk a Fidesz európai jövője volt, mivel ha...
A kormány kijelentette, hogy a korábban előirányzottnál nem hajlandó több pénzt adni a fővárosnak a Lánchíd felújítására – közölte a hvg.hu. A híd felújítása azonban...
Ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán iraki-amerikai katonai támaszpontokra szerda hajnalban. A CNN információi szerint 13 rakéta találta el az al-Assad légibázist, valamint Irán is...
Csépány István és felesége nemrégiben még az egyik legnagyobb adósságkezelő cég behajtója volt, de elegük lett. Nemcsak abból, hogy a vállalat milliókkal...
A számítások szerint az elmúlt száz év leghidegebb tele vár ránk. Erre talán senki nem számított! Ilyen lesz az idei tél...