Jellemző a hivatalos magyar tájékoztatási helyzetre, hogy a siófokiak a marokkói sajtóból tudták meg, hogy a múlt hét elején náluk is járt,...
Míg a kormány álláspontja szerint “minden magyar állampolgárra egyformán érvényesek a szabályok”, addig úgy látszik, mégis vannak kivételek, akik ezek felett a szabályok felett...
Nem akarnak biankó csekket adni Orbánnak. A kormány pénteken benyújtotta a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amivel előre meg nem határozott időre meghosszabbítanák...
Továbbra sem csökken az új áldozatok száma. Az olasz polgári védelem szombaton 18:00 órakor közölte az elmúlt 24 óra koronajárvány-adatait, eszerint Olaszországban...
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteken azt mondta a kormánypárti HírTV-nek, hogy AKKOR IS ÁT FOGJÁK TOLNI A PARLAMENTEN A FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNYT, HA...
Még meg sem szavazta a parlament a felhatalmazási törvényt, ami határozatlan ideig korlátlan jogokat biztosítana Orbán Viktornak, több fideszes polgármester máris átvette a településén...
A Szent László Kórház egyik dolgozója is megfertőződött koronavírussal – erősítette meg az ATV értesüléseit az Operatív Törzs. Az ATV információi szerint a Szent...
Próbavásárlásokat tartottak budapesti patikákban a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi főosztályának munkatársai, ezek során pedig kiderült, a nagykereskedők sokszor két-háromszoros áron értékesítik a szájmaszkokat, ezért...
A csehországi Morva-sziléziai kerület félmillió darab maszkot rendelt meg Indiából, hogy védekezzen a koronavírus ellen, de a szállítmány nem érkezett meg, mert...
Március 20-án este a Somogy megyei Eddén egy férfi pénzt kért nagyanyjától, de nem kapott. Az unoka erre egy késsel többször megszúrta, és kalapáccsal...