Nagyjából 40 ezerrel kevesebben dolgoztak a boltokban idén májusban, mint egy évvel korábban – számolta ki a Blokkk.com. A legutóbbi adatközlés szerint áprilisban...
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban a letartóztatásba került három gyanúsított...
Teljesen indokoltnak tartja a maszkivselés használatának szigorítását – mondta el Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az ATV Heti napló című műsorában. A doktor...
A korábbi 7 milliárd forint helyett már 10 milliárd forintot költhetnek a Semjén Zsolt nevéhez fűződő, de már Kovács Zoltán kormánybiztos által ...
Az, hogy mi most megpróbáljuk kitalálni, mit jelent az, hogy »puha« jogállamisági feltételekhez kötnék az uniós pénzek felhasználását, alapvetően számunkra nem elfogadható”...
Átszervezés kezdődött a Tescónál, ami hétszáz alkalmazottat érint – írta a Világgazdaság kedden. A lap megtudta, hogy az érintettek csoportos létszámleépítés...
Közös megegyezéssel megszüntették Barna Zsolt, az OTP vezérigazgató-helyettesének munkaviszonyát 2020. július 20-án – közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn....
A magyar Országgyűlés nyitott a holland parlamenttel történő párbeszédre a folyamatban lévő EU-csúcs sikeressége érdekében – közölte a magyar házelnök holland kollégájának...
Mentőcsomagot tesz a kormány elé még ebben a hónapban – mondta Demeter Szilárd miniszteri biztos az RTL Hiradójának. Demeter egy 5 milliárd forintos keretösszegről beszélt,...
A terézvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki a gyanú szerint a belvárosban ellopott egy tévét, majd kézben vitte végig, szinte az...