Kérjük nem komolyan venni! A Klubrádió elnevezésű műsorszolgáltatási médium munkavállalója, Para-Kovács Imre (sz. 1965. április 5. Miskolc), műsorszerkesztőségi munkatárs folyó hó...
Hiába a kormány toldozott-foltozott gazdasági mentőcsomagja, már több járműipari multinál is úgy számolnak, hogy a héten bejelentett könnyítések ellenére sem fogják igénybe...
Újabban azzal próbálja hárítani a felelősséget a Fidesz a katasztrófával fenyegető ágyfelszabadítások kapcsán, hogy igazándiból az ágyak 58 százaléka már most is szabad, valójában...
A Fidesz most úgy próbál meg igazságot szolgáltatni a miniszterelnöknek, hogy nyílt levelet írtak Donald Tusknak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének. Ebben...
Eddig 287 gondozott és 22 dolgozó fertőződött meg az intézményben. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint 29 az elhunytak száma a Pesti...
Elkezdődött a szűrés, sőt, a dolgozók vizsgálata után már ki is derült: összesen 18 koronavírus-fertőzött dolgozó van a Budavári Önkormányzatnál. V. Naszályi...
Remélhetőleg senki nem fogadja meg a tanácsát. Donald Trump amerikai elnök javasolta a fertőtlenítőszer “befecskendezésének” lehetőségét a koronavírussal fertőzött személyekbe, mert az...
Ha az Európai Unió járványkezelésre szánt támogatását nézzük, akkor elég ellentmondásos híreket kapunk. A 444.hu közlése szerint, míg a kormány azt kommunikálja, hogy az...
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a kormány arra kérte fel a pénzügyminisztert, Varga Mihályt, hogy az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László bevonásával...
Politikai lincselés zajlik Magyarország ellen, amiért a maga útját követi, de a kormányt már nem érdeklik a politikai vélemények, a leghatékonyabb módját...