Dunaújvárosban az elvesztett választás után nem teketóriáztak a bukott fideszesek, minden eszközt megragadtak, hogy eltüntessék maguk a után a nyomokat. Egy okosnak...
Olyan titokra derült fény Kövér László múltjából, ami eddig a széles nyilvánosság előtt ismeretlen volt. Az eddig titokban tartott tényekről Juszt László...
Orbán Viktor álomvilága kezd teljesen összeomlani. A miniszterelnök beteges mániája, amit a futball iránt érez, nem vetíthető ki az országra, nem tükrözik a...
Csütörtökön, órákkal az alakuló ülés után már visszahívták az önkormányzati cégek igazgatóit Hódmezővásárhelyen. A helyi Fidesz persze azonnal politikai tisztogatásról beszél, ám...
Egy hónappal ezelőtt számolt be arról az Index, hogy feloszlatták a Fidesz XV. kerületi szervezetét. A hivatalos indoklás akkor az volt, hogy...
Boros Imre, az első Orbán kormány tárcanélküli minisztere üzent a kormányfőnek a Magyar Nemzet hasábjain. Mondatai azért is érdekesek, mert ő jelenleg...
Egy debreceni női egyesület hét évvel ezelőtt kezdett ételosztásba. Szerintük a rászorulók köre a kezdetekhez képest jelentősen módosult. Míg korábban főleg csak hajléktalanok...
Hétfőn 14 órától ült össze az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság, ám a Fidesz két perccel az ülés előtt sajtóközleményében tudatta, hogy Handó Tündét...
Sokan már szinte el is felejtették, hogy nemrég választás volt, azonban Győrben továbbra is dúlnak az indulatok. A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási...
Elképesztő bizonyíték került napvilágra Orbán hazaárulásáról! A Direkt 36 kiderítette, hogy az orosz elnök holnap azért jön, hogy meggyőződjön: Orbán Viktor egy...