A legrosszabb esetben akár 450-500 milliárd forint körüli összeget is bukhat Magyarország a hazai közbeszerzési és uniós pénzosztási rendszer korábban feltárt hiányosságai...
Több ezren vettek részt a tegnapi MSZP-P-DK által szervezett demonstráción, ahol a felszólalók a Sargentini-jelentés tükrében beszéltek a jelenlegi rezsim hibáiról. ...
Hiába figyelmeztetett már a Költségvetési Tanács is, csak augusztus végéig 1708 milliárd forint hiány jött össze a központi költségvetésben. Augusztusban az...
Hétfő délelőtt a parlament gazdasági bizottságában a képviselők a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának tagjaira tettek javaslatot. Nem lenne érdekes a történet,...
Még a választási kampányban napvilágot láttak Lázár János volt Miniszterelnökséget vezető miniszter kastélya körüli zűrös ügyek. A megközelíthetetlen kastély, a körülötte lévő...
Az Aging Society Indexben egy kutatócsoport elvégzett egy összehasonlítást, melyik országban milyen jó nyugdíjasnak lenni. A kutatásban 18 országot pontoztak aszerint, hogy milyen...
Újabb hihetetlen történetek kerültek elő az amerikai médiában, amik arról szólnak, hogy az Orbán-kormányzat emberei miként szereznek meg maguknak jól menő cégeket, kényszerítéssel,...
Láttunk már arra példát, hogy a fideszesek érvek hiányában személyeskedni kezdenek. Hol azért, mert valaki nő (Orbán: “nőügyekkel nem foglalkozom”) hol azért,...
Az Országgyűlésben, az azonnali kérdések órájában Szilágyi György jobbikos parlamenti képviselő Semjén Zsolt „ajándékba kapott” vadászati kalandjairól kérdezte a miniszterelnök helyettes. Semjén válasza után...
Idén nyáron sokáig követtük két exkluzív jármű, egy magánrepülőgép és egy luxusjacht útját szerte Európában, és közben a magyar kormányzat és holdudvara...