Jogellenes, hogy a rendőrök nem engedték el a tüntetőket addig, amíg kamerába nem mondták a nevüket és azonosítójukat – írja a Társaság...
A közigazgatási bíróságokról szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát a jövő héten végzi el a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH), tekintettel arra, hogy az Országgyűlés...
Bűncselekmény gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök a Kossuth téren – derül ki a rendőrség honlapján megjelent közleményből. Eszerint az „agresszíven viselkedő” – harmadik...
Szegeden sem akarnak rabszolgák lenni az emberek. Az éjszaka ismeretlenek egy féltéglával beverték a szegedi Fidesz bejáratát – adta hírül a délmagyar.hu. A...
Csak Bulgáriában szegényebbek a háztartások. Bár Orbán Viktor szerint az Unió legjobb öt országa közé fogunk kerülni, egyelőre erősen lefelé vezet az út: vásárlóerő-paritásban...
Pénz helyett szinte kizárólag szabadidővel váltják ki a szabolcsi rendőrök túlóráit – derül ki az Index birtokába jutott dokumentumból. A mai...
A tüntetés során azért vették őrizetbe, mert gördeszkájával leverte egy rendőrautónak a visszapillantóját. Állítása szerint meg is verték, meg is fenyegették. ...
Páva Zsoltot is szidta a közel 1000 fős tömeg. Becslések szerint 7-800 ember vonult Pécs belvárosában péntek este fáklyákkal a budapesti...
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) visszautasítja az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosának a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatos “megalapozatlan állításait”. A biztos véleménye...
Manfred Webert a Sargentini-jelentéssel kapcsolatos szavazásról kérdezték. Madarat tolláról, embert barátjáról, tartja a mondás. Ez többszörösen is igaz a magyarokat módszeresen...