A Fidesz úgy gondolja, hogy sem a brüsszeli bizottság, sem más európai testület nem írhatja elő, hogy Magyarországon ki hogyan gondolkodjon, és...
Az adományokkal együtt magával vitte a Jobbik jótékonysági alapítványát Sneider Tamás volt pártelnök, így egykori politikai közössége új szeretetszolgálat létrehozására kényszerült –...
Megszavazták a felülvizsgálatot, a Fidesz EP-képviselői távolmaradtak. Magyarországon a letelepedési kötvényprogram 2013-ban indult és 2017-ben szűnt meg, ennek során több, az orosz...
“30 milliárd forintot akar megspórolni a kormány a „központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél végrehajtandó létszámleépítésekből” – vette észre a 2023-as költségvetés tervében a Népszava. ...
Novák Katalin köztársasági elnök számára elsősorban az Alaptörvény a meghatározó, államfőként pedig a kormánytól független szereplőnek tekinti magát. Novák Katalin a Telexen...
Válaszlevelet írt Orbán Viktor miniszterelnök annak a 44 európai parlamenti képviselőnek, akik a napokban közös levelet intéztek hozzá az ukrajnai háború kapcsán;...
Pünkösdkor a Szentlélek megtanítja az embereket, hogy értsék Isten üzenetét és egymást – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth rádió...
Közép-Európában a fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően Európa legalacsonyabb társasági adóit kell fizetni, a globális minimumadó kivetése Magyarországon komoly adóemeléssel és munkahelyek tízezreinek...
Veszélybe kerülhet a földgázellátás a téli fűtési szezonban Németországban az orosz gázexport visszafogása miatt – áll a német gazdasági minisztérium egy vasárnap...
A kormány még korábban a koronavírus-járványra hivatkozva felmondási tilalmat rendelt el a rendőröknek, az azóta eltelt időben azonban fokozatosan nőtt az elégedetlenség...