Nem beszélni kell a családok évéről, hanem cselekedni. Pikó András (VIII. kerület) és Dr. László Imre (XI. kerület) után szerdán Niedermüller Péter is bejelentette, hogy az általa...
Vak komondorosok pártja. “Továbbra is nagy becsben tartja a kormány az állatkínzókat, ugyanis a Jobbik azon javaslatát, hogy lényegesen szigorítsák az állatkínzásért...
Költségvetési csalással gyanúsítják az ellenzéki pártot. Szerdán reggel a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén megjelent a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya – közölte...
Két ellenzéki javaslatot is elkaszáltak a bizottságokban. Elkaszálta a Parlament gazdasági bizottsága azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amely áfamentessé tette volna az egészségügyi...
Ez a teljes dolgozói állomány 10 százaléka. Jelentős létszámcsökkenés van folyamatban az Audi Hungária győri gyáránál – erről a vállalat több munkatársa...
Balogh Krisztina parádés válaszlevelet küldött a közmédia fenyegetőzésére. Az MTVA ügyvédein keresztül arra szólította fel Balogh Krisztinát, a “közmédia” egykori riporterét, hogy „az...
Forintmilliók folytak el a semmire. Ferencváros új ellenzéki polgármestere csütörtökön a közösségi oldalán adta hírül, hogy felbontotta a szerződést azzal a céggel,...
Ezért érdemes volt cirkuszolni a Fidesznek! Beszámoltunk róla, hogy a Fidesz megtámadta Kőbányán az 5-ös számú választókörzet eredményeit, ahol első körben egyetlen szavazattal a...
Az aljasság bére. Orbán Viktor a magyar nemzeti kultúra szószólójának nevezte Lezsák Sándort, akinek a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést adta át csütörtökön a Karmelita...
A DK kiakadt Kövér László újabb szelektív büntetésén. Kövér László házelnök a Házbizottság mai ülésére olyan fegyelmi javaslatot terjesztett be, amely az Orbán...